2015. február 23., hétfő

Alfred Amenda: Eroica - Jelenlegi ára: 450 Ft

Alcím: Beethoven életének regénye
1827. március 26-án halt meg Ludwig van Beethoven, a zenetörténet egyik legnagyobb alakja. Grillparzernek a temetésen elhangzott gyászbeszédéből idézünk: "Művész volt  -, ki állhat meg mellette? Mint a behemót a tengereket, úgy száguldotta be művészetének határait. A galambbúgástól egészen a mennydörgésig, a mesterség agyafúrtan kifinomult műfogásaitól addig a félelmes határig, ahol a formába kötött szellemharcos természeti erők alaktalan önkényévé alakul, mindent felmért6, mindent emgragadott. Aki utána jön, nem folytathat, hanem elölről kell kezdenie mindent, mert elődje csak ott állott meg, ahol a művészet maga véget ér. - Az érzeelm túlsága kitér az érzelem elől. Beethoven kerülte a világot, mert a maga szeretettel teli kedélyében nem talált rá fegyvert, hogy szembeszállhasson vele. Elvonult az emberek elől, miután mindenét nekik adta és semmit sem kapott érte. Magányos maradt, mert nem találált másik énjére. De sírjáig megőrizta emberséges szívét minden ember számára, atyai jóságát az övéinek, tehetségét az egész világ üdvére. Így élt, így halt meg s így fog élni minden időkben. " Beethoven küzdelmekben és szenvedésekben gazdag életét, remekműveinek születését és fogadtatását, eseményekben gazdag korát tárja elénk Alfred Amenda regénye.
Tekintse meg további termékeimet is !


Jelenlegi ára: 450 Ft

Az aukció vége: 2015-03-15 23:13
. Alfred Amenda: Eroica - Jelenlegi ára: 450 Ft

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése